Volt olyan kérésünk, hogy a feleség ne szerezzen tudomást a férj hiteléről (hogy új hálószobát rendeljen neki)… aztán a férj ne tudja meg, hogy „tévedésből” érkezik az a szín, amelyet közösen választottak… majd a születésnapjára a nappaliba szánt szerelők ne kopogtassanak be… Bármilyen munkáról is legyen szó, az embereket mindig kísérik bizonyos követelmények, amelyek jók (értsd: jó szándékúak), és olyanok is, amelyek kevésbé jók (értsd: majd mi leszünk a hibásak).
És így… egy fiatal, harmonikus házaspárnak szinte az egész házat elkészítettük. Minden méretre szabva. Ők pedig… szeretik egymást… és valóban, valóban tisztelik is egymást! Mondtam már, hogy szeretik és tisztelik egymást? Neki van egy edzőterme, és a véletlen úgy hozta, hogy én ott edzek. Nem szeretnék neveket mondani, ezért az On és Ona szavakat nagybetűvel írom… fogd ezt névként. ?
Egyik nap így hozott valami kisebb wc komódot, és egyenesen „Ubrk”-ot kiált, ahogy a jó bosnyákok mondanák, egészen közvetlenül (talán egy kicsit ijedten is): „MEG TUDJÁK-E EZT JAVÍTANI ÚGY, HOGY A KÜLÖNBSÉG NE LÁTSZÓDJON.” Nézem csak… jbg… nem vágom. Ki? Mi? Azt mondja: “Terhes!”, ő pedig egyáltalán nem szeretné, ha a nő akár csak egy kicsit is aggódna vagy felidegesítené magát. Ej, ember, ne aggódj, minden rendben lesz.
Nem tudom miért? de a festőnk tiltakozott a legjobban. Nem tudja ő „AKÁR” az új lakkot úgy előállítani, hogy olyan legyen, mint a régi. Sala, figyelj ide, mondom én… „Ennek olyannak kell lennie, mint amilyen volt!!!” Emlékszem, azt javasolta, hogy fessük fehérre, majd tegyünk rá füstölt sonkát, hogy egy kicsit megsárguljon.
Ma, fél év elteltével, megszületett egy kislány. Egészséges és boldog, mármint abban a szülői környezetben. Mondtam, hogy boldog?
Fotó: Shutterstock